Kicsit nagyon megkésve, de befejeztem az erdei sulis beszámolót :P. Remélem tetszik nektek :D
Elérkezett a várva várt osztálykirándulás, pontosabban erdei iskola napja is egy fényes reggelen. Szeretett iskolánk elől 8 óra környékén indultunk el az iskolába igyekvő diákoknak integetvén, rettegve az ismeretlentől.
Odafele menet beugrottunk Tokajba, ahol tettünk egy rövid sétát, megnéztük a Tisza és a Bodrog összefolyását, és felmásztunk a kilátóra.
Dél körül érkeztünk meg Újhutára, ott pedig a szállásunkhoz, az Emese panzióhoz. A fiúk egy külön faházban tengették szabadidejüket, míg a lányok a főépületben szálltak meg. A szállás átlagos, de egész jó volt. A 9 fiú mind egy szobában volt, a lányok pedig egy 2, egy 5 és több 4 személyes szobákban foglaltak helyet.
Az első napon sikeresen eltévedtünk. Elindultunk egy túrára a Zemplén-hegységben, a busz kitett minket a betonút azon részén, ahol láttuk egy közeli fán a turistajelzést. Elindultunk a kitaposott ösvényen, de magánterületi táblával ellátott kerítésbe ütköztünk. Visszamentünk, majd elindultunk másfelé, de ismét kerítés volt ott. Hosszú ideig bolyongtunk az erdőben, hegyet másztunk, lassan már négykézláb, nem találtunk vissza az eredeti ösvényre. Majd nekivágtunk a hegységnek dél felé, és megtaláltuk azt a patakot, ahol eredetileg átkeltünk, így elindultunk a mentén. Kitaláltunk a szántóföldekre és az útra is, hívtuk a buszt is. Ezután elmentünk a regéci várromhoz, ahonnan szép kilátás nyílt az egész Zemplénre. Nem igazán időztünk sokat odafent, csak visszasétáltunk a parkolóba, majd a fiúk „Köszönjük, Emese!” kiáltásaival kísérve, begurultunk ideiglenes otthonunk parkolójába. A vacsora és a további napok ételei egész finomak volt.
Második nap az osztály nagy része kialvatlanul ébredt. Reggeli után elindultunk Sátoraljaújhely felé, ahol a libegőt látogattuk meg. Felmentünk a végéig, ahol felmásztunk az ottani kilátóra, majd a visszafele utat a feléig sétálva tettük meg (már megint hegymászás…J). Félúton is volt egy felszálló állomás, ott beültünk azokba a székekbe, vagy mikbe, és lelibegtünk. Megálltunk a közeli Tescoban, bevásároltunk. Bementünk a kékedi Melczer-kastélyba, ahol egy idegenvezető körbevezetett minket az alsó szinten. Elindultunk Füzér felé, ahol a várba másztunk fel. Odafele út sikeresen „felrobbant” Bendegúz Tescoban vásárolt Canada Dry-a, és ráömlött az alatta ülő Ákosra, és Bernire. Takarítva, csurogva érkeztünk meg a várhoz. Rettentően izgalmas volt, utána átmentünk megkukkolni a vizsolyi Bibliát. Először bementünk egy templomba, ahol az idegenvezető megmutatta a falon lévő freskókat, amiknek szemüveggel is alig lehetett kivenni a körvonalait, majd átsétáltunk egy közeli házba. Egy nénike bemutatta, hogyan csinálták a papírt, majd egy vállalkozó szellemű diák, Bolgár Peti pedig sikeresen készített egyet. Aztán egy hapsi megmutatta, hogyan nyomtatták a papírt, és kezdetét vette a közel egy órás színjáték… Kihívta az embereket, hogy játsszák el Károlyi Gáspárt, Zsigmond királyt, Etelkát… volt ott minden, még kakukkos óra is :D. Az izgi színjáték után visszaindultunk.
A harmadik napon, szerdán reggeli után elindultunk Sárospatak felé. Megnéztük tanár úrék régi házát, majd bementünk az Árpád Vezér Gimnáziumba, ahol szintén tanár úrék egyik régebbi ismerőse körbevezetett minket, és bementünk a számítástechnika terembe is. A Rákóczi-kastélyban körbevezettek minket, megnéztük a kertet, aztán volt egy kis szabadidőnk elugrani a boltba. A busz defektes lett, ezért a kastély kertjébe letelepedtünk, és elmentünk a kerti játszótérre is :D. A busz megjavult, ezért boldogan mehettünk vissza, mindenféle zavarásmentes tényező nélkül a szállásra.
Aznap páran megnéztünk egy filmet az étkezőben lévő tv-n. Estefelé bográcsoztunk. A lányok pucoltak, a fiúk ültek, néha-néha besegítettek, Timi pedig kavargatott. Időközben megeredt az eső, mi meg eláztunk… A végeredmény finom lett, mi jóllaktunk.
Az utolsó, csütörtöki napon reggel tartottunk egy kisebb megbeszélést. A, B és C variációk közül végül összeraktunk egy D-t, mivel elkezdett esni az eső, és nem mentünk fel a hegybe a forráshoz. A szállást elhagytuk már bőröndökkel és cuccokkal a buszban, és Miskolc felé vettük az irányt. Útközben megnéztük a Boldogkőváraljai várat, ott voltak ásványok, makettek, meg minden. Miskolcra érkezve természetesen nem maradhatott ki a McDonald’s, majd beültünk a moziba egy filmre. (Míg a jackpot el nem választ) Délután 4-5 óra körül érkeztünk haza.
Ezek után elmondhatjuk, hogy igazán öröm -és kullancsokban teli osztálykirándulásban volt részünk 2008-ban. :) :)
Utolsó kommentek